Szent Lukács SPA Dental Blog

A Szent Lukács SPA Dental hasznos és informatív naplója az egyes fogászati kezeléseinkről.

Milyen hosszú távú negatív egészségügyi következményei származnak abból, ha Ön hosszú távon nem pótoltatja hiányzó fogait?

Pácienseink visszajelzéseiből tudjuk, hogy sokan élnek azzal az elképzeléssel, hogy a hiányzó fogak pótlása csupán egy esztétikai kérdés.

Orvos-szakmai szempontból azonban nem az, sőt elsősorban az anatómiai szempontokat mérlegeljük, amikor javaslatot teszünk egy vagy több hiányzó fog pótlására implantátumokkal. Természetesen, az esztétikai szempontok sem másodlagosak számunkra és azokra is komoly hangsúlyt fektetünk a fogpótlások elkészítésekor. Ezek azonban közismertek és jól láthatóak, az anatómia következmények pedig sokszor rejtve maradnak. 

Ha Ön hosszú éveken át halogatja egy vagy több hiányzó fogának pótlását, akkor ennek jelentős egészségügyi kockázatai lehetnek. Ezek a tünetek sok esetben nem fedezhetőek fel egykönnyen, de amikor már egyértelművé válnak a negatív jelenségek, akkor már nehéz egyszerű megoldást találni a megoldásukra.

A hiányzó fogak pótlásának Önre néző veszélyei a következőek lehetnek:

  • Veszély a szomszédos és a szemközti fogakra: a hiányzó fogakkal szomszédos és azzal szemben lévő, egyébként egészséges fogak veszélybe kerülnek, mivel azok az aránytalan rágás közbeni terhelés miatt elvándorolhatnak a helyükről.

  • Veszély az állkapocsízületekre: ha az(ok) állkapocs ízületeink állandó és aránytalan többletterhelésnek vannak kitéve, akkor azok elfáradhatnak és fájdalmat okozhatnak.

  • Veszély a csontokra: a fogak tartós hiánya miatt jelentős csontvesztés alakulhat ki a hiányzó fogak helyén, ami a későbbiekben megakadályozhatja azt, hogy a hiányt fogbeültetéssel lehessen pótolni vagy költséges csontpótló beavatkozás válik szükségessé.

Ezek a kockázati tényezők azonban egyszerűen elkerülhetőek. A titok az időben rejlik. Ön minél hamarabb gondoskodik hiányzó fogainak pótlásáról, akár implantátumok segítségével, annál nagyobb az esélye annak, hogy elkerüli a hosszú távú egészségügyi kockázatokat.

Az egészségtudatos és előrelátó gondolkodásnak itt komoly jelentősége van és nemcsak azért, mert jelentős összeget takaríthat meg a jövőbeni egészségügyi kezelések elkerülésével, hanem azért is, mert sokat tehet saját egészségének megőrzéséért.

Ha bizonytalan abban a kérdésben, hogy ezek az egészségügyi kockázatok Önre nézve is veszélyt jelentenek-e, akkor javasoljuk, hogy látogasson el egy implantációs konzultációra a Szent Lukács SPA Dental rendelőjébe és beszélje meg ezt a fontos kérdést Dr. Ruszin Tamás vagy Dr. Nagy Róbert fogbeültetés specialistával, hogy megnyugtató és szakszerű választ kapjon kérdéseire.

Ez a konzultáció térítésmentes az Ön számára. Hívja fel a +36 1 790 3282-es telefonszámot és kérjen felkészült szakorvosaink egyikéhez egy konzultációs időpontot. 
Várjuk Önt szeretettel.
A Szent Lukács SPA Dental
további ajánlatai

Milyen implantátumot érdemes választani, hogy az tartós, esztétikus és komfortos legyen az Ön számára?

Ma Magyarországon több mint 30 típusú implantátum család érhető el a különböző fogászati rendelőkben. Nehéz döntést hozni arról, hogy ezen típusok közül, melyik az, amelyik a leginkább megfelelő az Ön számára és minden szempontból kielégíti az Ön igényeit. 

Ez a kérdés azonban orvosi szemmel sem egyszerű folyamat, hiszen olyan implantátum családdal kell dolgoznunk a Szent Lukács SPA Dental rendelőjében, amelyet szeretnek a pácienseink és mi is kifogástalannak találjuk orvos-szakmai szempontból.

Mit kell tennie abban az esetben, ha hiányzó fogait szeretné egy tartós, esztétikus és megfizethető megoldással pótoltatni?

Nehéz jó döntést hozni abban a kérdésben, hogy hiányzó fogait milyen megoldással pótoltassa, hiszen számtalan kérdés merülhet fel Önben.

Mi kerül az implantátumra és az miért lesz olyan természetes, mint a saját fogai?

A fogbeültetés azért különleges eljárás, mert a műtétet követően maga az implantátum csavar az íny felszíne alá kerül beültetésre és ráadásul még varrat is kerül fölé, így szinte teljesen láthatatlan egy külső szemlélő számára. Mégis ez az a stabil mesterséges foggyökér, amely később biztos alapot nyújt majd egy esztétikus és élethű fogpótlásnak. Ez a fogbeültetés látványos része. 

Mi az az implantátum és miért van rá szükség?

Az implantátum egy nagy tisztaságú titánból készült mesterséges foggyökér, amely arra a célra szolgál, hogy stabilan és tartósan helyettesítse az Ön elveszített fogait. 

Milyen esetben lehet Önnek fogbeültetésre, azaz fogászati implantációra szüksége?

Fogászati implantátum beültetésére akkor kerül sor, ha Ön elveszítette egy vagy több fogát (azt orvosi okokból ki kellett húzni vagy fogágybetegség következményeként meglazult és kiesett). 

A Szent Lukács SPA Dental
elégedett páciensei

Elégedett lehet Ön is!

Legkedveltebb implantológiai szolgáltatásunk a Szent Lukács SPA Dental
fogászati rendelőben!

158.600Ft

Nobel Biocare implantátum beültetése

  • Svéd prémium minőségű implantátum 10 év garanciával
  • Háromdimenziós tervezés
  • Minimál invazív sebészeti beavatkozás
  • Utókezelés, bevatkozás utáni kontroll röntgen/ct
Érdekel

179.500Ft

Ankylos implantátum beültetése

  • Német prémium minőségű implantátum 10 év garanciával
  • Háromdimenziós tervezés
  • Minimál invazív sebészeti beavatkozás
  • Utókezelés, bevatkozás utáni kontroll röntgen/ct
Érdekel