Fogkefe a napóleoni időkből

Fogkefe a napóleoni időkből

Fogkefe a császár szolgálatában. Bonaparte Napóleon, a történelem egyik legikonikusabb alakja, zseniális hadvezér és politikus volt. Eszméje Nagy Sándorét váltotta, aki Napóleon után a leghíresebb hadvezér még ma is a világon. Sok minden mellett Napóleon nevéhez főződik az is, hogy a meghódított területeken polgári törvényeket vezetett be, ezzel pedig a korabeli feudalizmus felbomlását indította el.

Az anekdoták szerint a waterloo-i csata idején Napóleon fogfájástól is szenvedett. Milyen izgalmas belegondolni abban, hogyha a mai fogorvostudomány a rendelkezésére állt volna, hogyan alakultak volna a történelem eseményei.  A "mi lett volna, ha" történelmi spekulációkat azonban mellőzzük, hiszen akad "kézzel fogható történelem" is. Magunk részéről különösen izgalmas Napóleon fogkeféje. 

Fogkefe ami bizonyítja hogy Napóleon nagy újító volt a politikában és a dentálhigiéniában is

Napóleon személyes tárgyai mára relikviáknak számítanak, nem véletlen tehát, hogy még a fogkeféje is kincs. Az utókorra maradt császári fogkefe 1790 és 1820 körüli, ezüst fogantyúval rendelkezik, aminek a kefe része lószőrből készült.

Különlegessége, hogy a korabeli fogkefékhez képest valódi újításnak számít. A 19. században a fogmosás bevett formája még a sóba, vagy szénporba mártott vászonnal történő dörzsölés volt, amihez képest Napóleon fogkeféje olyan újszerű, hogy akár napjainkban is használható lenne.

Fogkefe, ami a dentálhigiénia új korszakát hozta el. (Forrás Lukács SPA Dental Facebook oldala.)

A császár fogkeféje most is megtekinthető a Londoni Történelmi Múzeum kollekciójában.

Rólunk mondták pácienseink

Pácienseink mesélnek

Mit mondanak pácienseink fogászati kezeléseikről, a fogorvosaikról és asszisztenseikről, valamint a rendelőnkről? Rengeteg tanulságos írásos, és videóbeszámoló segíthet Önnek abban, hogy választását megkönnyítsük.

Bízunk abban, hogy mielőbb Ön is elégedett, mosolygós pácienseink között üdvözölhetjük!

 

Rólunk mondta páciensünk
Páciensünk szavai
Páciensünk szavai

Időpont foglalás fogászatunkban

Egy klikkre van

a szép mosolytól!

 

Munkatársaink örömmel várják megkeresését! Foglaló felületünkön elég ha megadja az Önnek leginkább alkalmas időpontot, vagy időpontokat és telefonon, vagy emailben tájékoztatjuk a foglalás részleteivel kapcsolatban.

Online időpontfoglalás

 

Lehetősége van közvetlenül telefonon is időpontot foglalnia nálunk a (+36) 30 7800 454 telefonszámot tárcsázva, vagy email üzenetben a info@lukacsspadental.hu címre küldött üzenettel.

Látogatási szabályokról itt olvashat bővebben.


Implantátumok

akár azonnal!

Azonnali implantációs lehetőség! Azonnali implantáció során a fog eltávolítását követően a műgyökér beültetésére is sor kerül. A fog precíz eltávolításakor a sérülésmentes csont-szöveti környezet megtartása a legfontosabb.

Érdekel

3D számítógépes implantációk. Implantációs során elterjedt gyakorlat, hogy fúrás és a fog behelyezése, a páciens CT felvételeit felhasználva, szabad kézzel történik. Sokszor szükség lehet azonban jobb megoldásokra is.

Érdekel

Az összes foga hiányzik? Az All-on-4 eljárás tökéletes megoldás olyan betegek számára, akik elvesztették összes fogukat és a kivehető protéziseknél kényelmesebb és „rágás-biztosabb” műfogsorra vágynak.

Érdekel