

Páciensünk egy rutin esztétikai beavatkozásra érkezett hozzánk. A látogatás oka a képen is világos lehet bárki számára. A fogak nem voltak betegek, csak megjelenésükben okoztak problémát, ezen felül pedig magukban hordozták a szuvasodás kockázatait is.
Páciensünket elsősorban a két, egyébként tökéletesen használható fogának megjelenése zavarta. Egyrészt az amalgám tömése okozott problémát, ami távolról szúvas fog benyomását keltette benne. Másrészt egy ugyancsak sok évvel korábbi tömése kezdte el zavarni, amely színében egyre jobban kezdett eltérni az eredeti fogainak színétől, így egy romlásnak indult fog képe rajzolódott ki számára. A két egymás melletti fog esztétikai hatása végsősoron összeadódott és úgy gondolta ezt egyszerre lenne érdemes kezelni.
Páciensünk helyesen gondolta és jól döntött, nemcsak az elsődleges motivációi tekintetében, azaz az esztétikai okok miatt, hanem egészségügyi kockázatokból kifolyólag is. Rendelőnkben minden fogászati beavatkozásunkat esztétikai szempontok mellett végzünk, a két régi tömése pedig még időben eltávolításra került, hosszü távra védelmet biztosítva a fogainak.
Kezelési adatok
- Kezelés: Esztétikai beavatkozás. Fogtömés
- Helyszín: Budapest, Szent Lukács SPA Dental
Az amalgám tömés eltávolítása
Az amalgám töméseket máig parázs szakmai viták kísérik. Rendkívül strapabíró tömésről van szó, amely a rágófogakon is sokáig megállják a helyüket, a nyilvánvaló esztétikai problémák ellenére azonban elsősorban a tömés összetevői körül folynak heves viták. Egyes elméletek szerint a tömőanyagban lévő higany a tömésekből idővel beoldódik a szervezetbe, ami akár higanymérgezést is okozhat. Az esztétikai problémák miatt pedig egyre nagyobb az ellenállás az amalgám felhasználásával kapcsolatban.
Tekintettel arra, hogy rendelőnkben elsődleges szempont az eredeti mosoly és a természetes fogak megtartása, vagy ha már erre nincs mód, akkor a természethű fogakkal való pótlás, töméseink esetében is esztétikus megoldásokat alkalmazunk. Rendelőnkben nem használunk amalgám tömőanyagokat. A képen látható tömés eltávolítása és az újratömés, mindösszesen harminc perces beavatkozás volt. Fogtöméseinkről bővebben itt olvashat.
Porcelán korona
Páciensünk másik foga esetében is egyértelmű volt, hogy komoly sérülést szenvedett. A tömés ugyan megvédte a fogat a tovbbi sérülésektől idővel azonban a fog és a tömés is kopásnak indult és sok év elteltével kirajzolódott a tömőanyag és a fogak színének eltérései. Kollégánk javasolta páciensünkneka a fog teljes helyreállítását és tartós védelmét egy fémkerámia korona, más néven porcelán korona felhelyezésével. Szerencsére a beavatkozás csak a fog felső egyharmadát érintette és egy teljesen ép alapra került a kerámia rögzítése. A beavatkozás nagyjából háromnegyed órát vett igénybe, amibe beletartozik a páciensünk második látogatása is, amikor a végleges kerámia korona felhelyezésre kerül. Esztétikai kezeléseinkről itt olvashat bővebben.
Pácienseink mesélnek
Mit mondanak pácienseink fogászati kezeléseikről, a fogorvosaikról és asszisztenseikről, valamint a rendelőnkről?
Már közel 5 éve járok Dr. Ruszin Tamáshoz a Szent Lukács Spa Dental fogászatra. Előtte több fogorvosi rendelőben jártam már konzultáción, vizsgálaton, mivel egyrészt egy régebbi gyökércsúcs rezekcióm kapcsán problémám volt az egyik fogammal, másrészt szerettem volna fogszabályozás kezelésen is részt venni.

Nagyon szépen köszönöm a Ruszin doktor úr szakszerű munkáját és félelmeimet megértő empatikus segítségét. Külön köszönet a doktor úr munkáját segítő hölgyeknek is. Szívből ajánlom azoknak az embereknek a Szent Lukács fogászatot, akik szép mosolyt szeretnének.
Dr. Nagy Róbert az orvosom, aki minden kezelést nagyon körültekintően kivizsgál és a legmegfelelőbbet alkalmazza. Így menekültem meg egy állkapocsbénulástól, töréstől.

Vérprofik! Higgadt fiatal orvoscsapat, szép rendelő, vadiúj gépek, kedves recepciós.
Implantátum beültetésem volt (2 db). A műtét és az azt követő gyógyulás fájdalom- és problémamentes volt. A műtét alatt teljes nyugalommal és bizalommal ültem / feküdtem a fogorvosi székben. Külön köszönet Dr. Ruszin Tamásnak.

Dr. Ruszin Tamás maximális szakértelemmel és tudással foglalkozik minden pácienssel. A rettegett bölcsességfog eltávolítást úgy végezte el, hogy észre sem vettem és már készen is volt.
Foglaljon időpontot nálunk!
Munkatársaink örömmel várják megkeresését! Foglaló felületünkön elég ha megadja az Önnek leginkább alkalmas időpontot, vagy időpontokat és telefonon, vagy emailben tájékoztatjuk a foglalás részleteivel kapcsolatban.
Lehetősége van közvetlenül telefonon is időpontot foglalnia nálunk a (+36) 30 7800 454 telefonszámot tárcsázva, vagy email üzenetben a [email protected] címre küldött üzenettel. Látogatási szabályokról itt olvashat bővebben.