Gyermek fogászat altatásban
A gyermekek altatásban történő fogászati kezelése mára teljesen veszélytelen és rengeteg dolog indokolhatja.
Az évek folyamán rengeteg gyerkőccel volt szerencsém megismerkedni, és látni, ahogy felcseperednek a régóta visszatérő kis páciensek.
Munkám során kiemelt fontosságú a megfelelő kommunikáció, és a bizalom kiépítése a szülőkkel és a gyerekekkel egyaránt, hogy pozitívan zárulhassanak a találkozások.
A szülőket mindig részletesen tájékoztatom a prevenciós eljárásokról, illetve, ha már kialakult egy probléma, annak kezelési lehetőségeiről is. A gyerekeknek pedig igyekszem megmutatni, hogy fogorvoshoz járni lehet jó móka is, akár kontrollra, akár kezelésre érkeznek.
Előfordul azonban, hogy legnagyobb törekvéseink ellenére egy gyermek valamilyen oknál fogva nem együttműködő. Az ő éber szedációban történő ellátásukban több, mint 6 éven keresztül vettem részt, így még szélesebb körű tapasztalatra tehettem szert.
Ahhoz, hogy mindig frissen, jókedvűen és kellő türelemmel tudjam fogadni a kis pácienseket, szabadidőmben fotózással, olvasással, túrázással és kertészkedéssel töltődöm fel.
Nap | Óra |
---|---|
Hétfő | – |
Kedd | – |
Szerda | – |
Csütörtök | – |
Péntek | – |
Időpontokkal kapcsolatban kérjük keresse rendelőnket!
Méghogy boldogságot nem lehet venni..! Hollywoodi mosolyom lett amiért ezúton is hálás köszönet az egész Szent Lukács SPA Dental csapatnak. A fogorvostól való félelmet illető sztereotípiák itt már a küszöböt átlépve szertefoszlanak. Bár lenne plusz egy fogsorom, hogy újra jöhessek.
Dévényi Anna
Eredetileg azért jöttem a rendelőbe, hogy árajánlatot kérjek egy fogpótlásra, de mindenki annyira hozzáértő volt, és annyira igyekeztek a legjobb eredményt elérni, hogy végül bele mertem vágni az első két fogam rögzítésébe, amit már évek óta halogattam. A lehető legjobb döntést hoztam, mert a végeredmény gyönyörű lett, és minden kezelés teljesen fájdalommentes volt. Köszönöm szépen!
Károly Mátyás
A gyermekek altatásban történő fogászati kezelése mára teljesen veszélytelen és rengeteg dolog indokolhatja.
Míg egy felnőtt páciens jobban képes a félelmeit kezelni, addig a gyermekek esetében ez nem ilyen egyszerű. Mutatjuk mi hogy segíthetünk!
A gyerekek sokszor félelemmel viseltetnek a fogorvosok iránt. Ez fakadhat az ismeretlennel szembeni természetes félelemből, de táplálkozhat ez másból is…