A fogászat, illetve a fogászati kezelések még napjainkban is sok emberben ébresztenek félelmet. A félelem fő oka a fájdalom, amely évezredeken át a fogakkal kapcsolatos betegségek és ezek kezelésére tett beavatkozások kellemetlen következménye volt és szinte elválaszthatatlanná tette a fogbetegség és a fogászat fogalmait a fájdalom és a szenvedés érzéstől.
Blogunkban több írásunkban is foglalkoztunk az egykori kezelések viszontagságos körülményeivel és külön bejegyzést tettünk közzé arról a különleges emberről, akivel elkezdődött a fájdalommentes beavatkozások kora a fogorvostudományban.
A félelem tehát nem a semmiből táplálkozik és még ha irracionális is, maga a félelem nagyon is valós érzés, így foglalkozni kell vele már kisgyermekkortól.
Mit tegyek ha gyermekem fél a fogorvostól?
Míg egy felnőtt páciens jobban képes a félelmeit, megfelelő érvek és bizonyítékok tudatosításával kezelni, addig a gyermekek esetében ez nem mindig ilyen egyszerű. Nézzük meg, hogy melyek a gyermekek félelmeinek legfontosabb okai, ha fogászati kezelésről van szó.
A gyermek fogorvostól való félelmének leggyakoribb okai
Félelem az ismeretlentől
Minden gyereket fel kell készíteni az első fogorvosi látogatásra, és ami még fontosabb, mindezt akkor, amikor még nincs probléma. A fogorvos érzékeny területet kezel, és sokszor akkor, amikor az már fáj. Ha tudja a gyermek, hogy mi vár rá egy fogtömés készítésekor, mert jár már a rendelőben korábban, akkor nem fog félni.
A szülők félelme a fogászattól
A sors iróniája, hogy a gyermekek fogorvoshoz járástól való félelmüket sokszor a szüleiktől veszik át. A felnőttek anélkül, hogy észrevennék, könnyen átadhatják saját félelmeiket a gyermekeiknek azzal, hogy túl sokat emlegetik a „nem fog fájni” kifejezést. A gyermekben fel sem merül, hogy fájni fog, ne is ébresszünk ezzel kapcsolatos félelmeket bennük.
Trauma miatti félelem a fájdalomtól
Azok a gyerekek, akik a múltban traumatikus helyzetet éltek át, például fogtöréses balesetet stb., a fogorvoslátogatást akaratlanul is a fájdalommal társíthatják, annak ellenére, hogy a trauma okozta fájdalomnak nem volt köze a fogászati beavatkozáshoz.
Hogyan segítünk rendelőnkben gyermeke félelmének eloszlatásában?
Rendelőnkben lehetőség van arra, hogy gyermeke félelmét eloszlassuk és pozitív élménnyel távozzon a fogászatról.
Mese a szorongás kezelésére
A gyermekek általában az ismeretlentől félnek. Rendelőnkben gondoskodunk arról, hogy a gyermeke számára minden érthető és világos legyen, hogy ezzel is eloszlassuk az ismeretlenségből táplálkozó szorongást bennük. Bevonjuk a gyermeket mindenbe, ami a fogorvosi rendelőben zajlik, és elmeséljük, változatos és szemléletes példákon keresztül, hogy pontosan mi és hogyan fog történni a kezelés során. Kérdéseire válaszolunk és ha arra kíváncsi, akkor megmutatjuk az olykor ijesztőnek tűnő eszközöket is, amelyekről aztán hamar kiderül, hogy valójában teljesen veszélytelenek.
Emellett mindenképp javasoljuk, hogy éljenek a mese erejével. Számtalan fogorvosos mese van ma már, amik mind-mind segítik a gyermekeket a kezelésre való felkészülésben. .
Játék a félelem kezelésére
A szorongás feloldásában a gyermekek életkorától függő módszerekkel a “jutalomközpontjukat is segítségül hívjuk”. A kezelésen átesett gyermekek ajándékot és oklevelet kapnak, amit hazavihet, megmutathat másoknak és büszke lehet rá.
Gyerekbarát és családbarát fogászat Budapest szívében, a gyermekek fogászati ellátásában nagy szakmai tapasztalattal bíró fogorvosokkal.
A gyermekek fogászati kezelése egyszerűbb a felnőttekéhez képest és ha időben elcsípjük, akkor teljesen fájdalommentes. A kulcs azonban az, hogy valóban időben legyenek kezelve a fogak, akár megelőző barázdazárással, akár a kialakulóban lévő szuvasodások ideje korán történő felismerésével.
Miért fontos, hogy a gyerekek fogorvoshoz járjanak?
Nemcsak a felnőtteknek javasolt a rendszeres fogorvoslátogatás, hanem a gyermekeknek is. A félévenkénti szűrővizsgálat a gyermekeknél gyakori szájüregi problémák felismerésében és megelőzésében elengedhetetlen.
A gyermek fogorvosa a vizitek alkalmával követni tudja a fogak állapotát, ami a fogváltás időszakában, amikor a tejfogak a maradandó fogakra cserélődnek, a legfontosabb.
Az első fogászati ellenőrzés már az első tejfogak előtörésénél javasolt.
A félelem elkerülésének legjobb módja, ha a gyermek már pici korban megismerkedik a fogorvosi rendelő közegével és természetessé válik számára, hogy időnként elmegy a fogorvoshoz, aki kedves, és csak bekukkant a szájába. Ezen alkalmak arra is ideálisak, hogy ha szükséges, megmutassuk a helyes fogápolási technikát, amit már egészen piciként el kell sajátítania minden gyermeknek (és szülőnek).
Milyen kockázatokkal jár, ha engedünk a gyermek félelmének és inkább nem visszük fogorvoshoz?
A gyermekek fogorvoshoz járástól való félelme sajnos járhat egészségügyi kockázatokkal, a félelem kezelése ezért is fontos.
A rendszeres fogorvosi vizsgálatok elmaradása lehetetlenné teszik, hogy időben felismerhetők legyenek olyan súlyos szájüregi problémák, mint például a fogszuvasodás vagy gyulladások, amik akár a tejfog elhalásához is vezethetnek. A legnagyobb gond ezzel az, hogy mindez a maradandó fogakra is káros hatással van.
Családias hangulatú fogászat Budapest szívében
A Szent Lukács SPA Dentalban a családias hangulat nem marketingfogás, fogorvosaink is emberek és szülők. Elégedett pácienseink pedig idővel hozzátartozóiknak is minket ajánlanak, így bizalmukkal valódi családi fogorvosi rendelő minősítéssel tisztelnek meg bennünket.
Kik a gyermekek kedvenc fogorvosai?
Dr. Dénes Nóra
Dr. Dénes Nórát több szülő is “gyerkőcökkel suttogó” névvel illette, annyira érti a gyerekek nyelvét és olyan jól összehangolódik velük. A gyermekfogászatban nagy szakmai tapasztalattal rendelkező fogorvos munkatárs.
Dr. Steinhof Péter Márton
Dr. Steinhof Péter Márton, aki maga is több gyermekes édesapa és fő területe a fogszabályozás, szintén a gyermekek kedvenc fogdoktora. Praxisa során már sok gyerek fogszabályozásában részt vett.
Ha a hagyományos módszerek nem segítenek
Altatásos gyermekfogászati ellátás
- Mi a helyzet akkor, ha egyetlen módszer sem segít és a gyermek félelme teljesen megakadályozza a fogászati kezelését?
- Mit lehet tenni akkor, ha olyan széleskörű a fogászati problémája a gyermeknek (pl. több szuvas fog, gyulladások, vagy baleset miatt), hogy annak egyszeri kezelése még egy felnőttnek is komoly problémát jelentene, nemhogy egy gyermeknek?
- Mi a megoldás ha a gyermek garatreflexe bármiféle szájüregi beavatkozást ellehetetlenít?
Ezek visszatérő kérdések a gyermekek fogászati ellátásával kapcsolatban.
A fenti és ennél összetettebb problémákra is van megoldás és szívből ajánljuk az altatásos fogászati szolgáltatásunkat gyermekeknél is.
Az altatás a gyermekek szervezetére nézve teljes mértékben ártalmatlan eljárás. A beavatkozás minden esetben aneszteziológus szakemberrel történik, a kezelés során pedig a gyermek végig az ő felügyelete alatt áll.
Ha érdekli altatásos gyermekfogászati kezelésünk, akkor az alábbi linken minden fontos információt megtalálhat.
Mikor a legjobb megoldás a gyermek altatása, fogászati kezeléséhez?
Több oka lehet annak, hogy a fogorvos a gyermek fogászati beavatkozását, teljes érzéstelenítés, azaz altatás mellett javasolja. A gyermekek korától függően az okok változhatnak és sokszor előfordul, hogy egyszerre vannak jelen.
Az altatás akkor válhat szükségessé, ha a gyermek hiperaktív és egy hosszabb ideig tartó kezelést nem lenne képes végig ülni. Meg szeretnénk jegyezni, hogy ez a probléma nemcsak hiperaktivitáshoz kapcsolódik. Egy átlagos gyermek is nehezen kényszeríthető, akár egy órát is meghaladó mozdulatlanságra.
Altatást indokolhat indulatkezelési zavar, ami főleg a kisebb gyermekeknél, illetve profán szóhasználattal élve a hiszti, ami a nagyobb gyermekeknél fordulhat elő. Fontos itt is jeleznünk, hogy a hisztéria nem pejoratív fogalom, vannak olyan helyzetek (pl. baleset, súlyos fogbetegség stb.), amikor egyszerűen nem áll rendelkezésére a kellő idő arra, hogy a szülők a hagyományos módszerekkel felkészítsék a gyermeket az azonnali beavatkozásra.
A komplex fogászati problémák is indokolhatnak altatást, egy több fogat érintő komoly beavatkozást, még a felnőtteknél sem ritka, hogy altatás mellett végzünk el.
A fokozott garatreflex, gyakori a gyermekeknél, ilyen esetben is egyszerűbb az altatás mellett dönteni.
Speciális helyzetek is előfordulhatnak, ha például a helyi érzéstelenítés, egy gyulladás miatt hatástalan.
További hasznos információkat talál a gyermekek altatásos fogászati kezelésével kapcsolatos oldalunkon, ahol részletes tájékoztatást kaphat.