A Szent Lukács SPA Dental fogászattal és fogorvoslással foglalkozó történelmi blogja. A prehisztorikus időktől kezdve az ókoron és a középkoron át a XXI. századig tartó érdekes történetekkel.
Feltételezhető, hogy piercingeket már az ősemberek is viselhetettek. Ennek bizonyítása azonban nem könnyű feladat, emiatt is érdekes egy friss portugál kutatás eredménye.
I. Péter cár nemcsak birodalma megerősítésében ért el sikereket, hanem a fogászatban is. Erről keveset írnak a krónikusok. Nem véletlenül.
Napjainkban már nem a fogak, sokkal inkább a természetes mosoly lett a fogászati rendelők cégére. De nézzük mivolt 150 évvel ezelőtt…
II. Mehmed szultán az 1453-ban elfoglalt Konstantinápolyban fényes udvart rendezett be, ahová sereglettek a képzett orvosok. Természetesen fogorvosokból sem volt hiány!
Az ókori civilizációk többsége számára a fogfájás még misztériumként jelent meg, így a kezelés is szakrális mintákat követett. Agy asszír fogkezelés példája azonban ennél többet is elárul.
Francis Wharton feltaláló és vadász volt, aki a hatvanas években, Brit Columbia Little Fort-i erdeiben élt. A terület messze volt a civilizációtól, így amikor Whartonnak a gyötrő foghiány már nehezen volt elviselhető, kitalálta hogy saját kezűleg készít műfogsort magának.
Már nemcsak ősi fogak lehetnek fontos régészeti bizonyítékok, hanem a fogakon talált lepedékek is sok újdonságról mesélhetnek.
A Lukács fürdő falán egy 1942-es tábla őrzi valakinek az emlékét. De emlékszik senki rá, hogy ki lehet az. A 444.hu számol be egy érdekes kalandról, a rendelőnk mellett.
Ismerjék meg Horace Wells fogorvost, aki nemcsak a fogászat, hanem az egész orvostudományt megváltoztatta az érzéstelenítés orvosi alkalmazásával.
Az ősi fogászati praktikákra, más ősi gyógyászati eljárásokkal ellentétben, nem vágyna senki sem napjainkban.