Már sokszor foglalkoztunk fogleletekkel blogunkban, így szó volt már emberi fogakból készült ősi ékszerekről, írtunk a rézkori társadalmi berendezkedés átalakulásáról, amit fogak vizsgálatából lehet nyomon követni, sőt több alkalommal írtunk a neandervölgyi fogleletek tanulságairól is. Az ősi fogak 2025-ben is a tudományos kutatások tárgya, így ismét beszámolhatunk egy érdekességről: az ősemberek piercingjeiről.
A piercing használata nem újkeletű dolog. Sok bennszülött nép kultúrájában természetes viseletnek számít és ez alapján feltételezhető, hogy piercingeket akár már az ősemberek is viselhettek. Ennek bizonyítása azonban nem könnyű feladat, emiatt is érdekes egy friss portugál kutatás eredménye.
A Coimbra-i Egyetem paleoantropológiai kutatócsoportja a Journal of Paleolithic Archaeology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányában jégkorszaki emberek koponyacsontjait és fogait elemezve olyan kopásnyomokat azonosítottak, amelyek piercingektől származhatnak.
A közel 30 ezer éves leletek ráadásul a piercingek összetett használatáról árulkodnak, azaz mind anyagukban, mind formájukban is eltérő viselet jellemezte a fiatalabbakat az idősebbekhez képest. A kutatók szerint a piercingek a korabeli társadalmi státuszokat is reprezentálhatták.
Az érdekes kutatásról a Qubit magyar nyelvű tudományos portál is beszámolt, ahol további izgalmas részletek olvashatók a felfedezésről és a vizsgált csontokról. További hasznos információkat pedig angol nyelven a LiveScience oldalán lehet olvasni.