Ugyan attól még messze vagyunk, hogy szivárványszínűre festett fogú lányok és fiúk sokaságával fussunk össze az utcán, de pár éve egy kísérletező kedvű amerikai vállalkozó, David Silverstein elkezdte forgalmazni a CHROM márkanéven futó színes, lemosható „foglakkokat”.
„A hófehér fogak unalmasak”, állítja Silverstein, „a jövő pedig a színeké, hiszen a smink nem arra való, hogy beolvadjunk, hanem hogy kitűnjünk”.
A CHROM foglakkjai elérhetőek a szivárvány minden színében, és csillámporos verzióban is. Silverstein szerint a színes fogak a zenei fesztiválokon már szinte természetes látvány, és a trend szépen lassan beszivárog a mainstream divatba is. Természetesen semmin sem lepődünk meg egy fesztiválon, ahol tényleg a lehető legkreatívabbak a bulizók, ha a kinézetükről van szó. Ha csillogó kék fogakkal jelennénk meg hétfőn az irodában, azonban igazán nagy feltűnést keltene.
Silverstone a jövő fogait színesen képzeli el és a trend hétköznapivá válását csak idő kérdésének tartja. A csillámló színes fogakat a tetoválás elterjedéséhez hasonlítja, ami annak idején szintén tabunak, vagy legalábbis üzenetértékűnek számított. A tetoválás analógiája valamennyire még meg is állja a helyét, ha arra gondolunk, hogy bizonyos óceániai és latin-amerikai törzsi népeknél, illetve Japánban és Kínában valamikor fontos tradíciónak számított a fogak feketére festése.
Foglakk és a fogak egészsége
Foglakk, mintákkal (Forrás: toothpolish.com)
Visszatérve a 21. századi színes fogakra, a foglakk, amit a CHROM cég fejlesztett ki és árusít, maximum 24 órán keresztül marad a fogakon, íztelen és nem roncsolja azokat. A forgamazó szerint ellenáll az evésnek és az ivásnak, viszont fogkrémmel könnyen lemosható.
A weboldal tanúsága szerint a termék az ételfestékekhez hasonló pigmenteket tartalmaz, és „100%-osan biztonságos”. A termék, bár fogorvosok által vizsgált és jóváhagyott, még nem esett át átfogó hatástanulmányon. Dr. David Drew now york-i fogorvos szerint semmiképpen sem ajánlatos napi szinten festeni a fogunkat, hiszen fogalmunk sincs a hosszú távú lehetséges mellékhatásairól.
Ugyan kétségkívül vannak olyan fiúk és lányok, akiknek számára izgalmasan hangzik, hogy körmeiken kívül a fogaikat is kifessék, és ezzel fejezzék ki a személyiségüket vagy csak, hogy egy kis extravagánssággal feldobják a hétvégi bulit, de valószínűleg a hétköznapi divat még „nem készült fel” erre a változásra.
Habár a CHROM cég már több mint egy éve forgalmazza foglakkjait és aktívan menedzseli a közösségi oldalait, az Instagramon viszonylag szerény követőszámmal és hashtaggel rendelkeznek. Ez talán arra enged következtetni, hogy talán annyira még sincs nagy kereslet a szivárványszínű fogakra. A következtetésünk viszont idővel bizonyulhat akár fatális tévedésnek is, kíváncsian várjuk, hogy pár év múlva tényleg sminkkészletünk alapdarabja lesz-e a foglakk.
Magunk részéről annyit fűznénk a témához, hogy piaci értelemben sokkal működöképesebb termékről van szó, mint például a műkörömfogak. Ehhez nem árt hozzátenni, hogy a műkörömfogaknak dentális egészségügyi kockázatai legalább nincsenek, a foglakkról ugyanez azonban nem mondható el.
További érdekességek a nypost.com és a toothpolish.com weboldalakon.