A fogorvoslás tudománya, nagyjából az írott történelemmel egykorú. A múlt változatos eljárásai és a néha kifejezetten bizarr fogászati megoldásai között azonban van egy talán még bizarrabb eset is, ami szinte minden ókori civilizációban megjelent, ez pedig a fogféreg.
A fogorvoslás ókori és újkori úttörői, a jelenkor fogorvosaihoz hasonlóan keresték a fogak romlásának okait. E kutatás során pedig egészen különös dolgokra bukkantak.
Egy Krisztus előtt 5000-ből származó sumér kéziratban a fogszuvasodás okaként egy különös lény a fogféreg lett megjelölve. Hasonló írásokban végső soron ugyanerre a következtetésre jutottak az ókori Indiában, Egyiptomban, Japánban és Kínában is.
A fogféreg az ókori görögöknél is megjelenik és felbukkan Homérosznál is a története. Mi több még a 14. századi fogdoktor, Guy de Chauliac is arról ir, hogy a fogszuvasodást a fogférgek okozzák.
Mi a fogféreg?
A fogféreg jelenlegi ismereteink szerint legenda. Persze okkal merülhet fel a kérdés, hogy egymástól teljesen független kultúrákban hogy jelenhetett meg ugyanaz a lény? A válasz nagy valószínűséggel ugyanazzal magyarázható, mint amivel a piramisok, vagy úgy nagy általánosságban a vallások, istenképek kialakulását magyarázzák, ez pedig az emberi elme, ami mindenhol ugyanaz volt.
Számtalan kultúrában a betegségek oka valamilyen gonosz erőhüz kapcsolódott, a gonoszság, mint elemi erő azonban önmagában még kevés volt, hatást csak testet öltve gyakorolhatott. A rossz és gonosz dolgok pedig minden esetben valamilyen visszataszitó életfroma képében manifesztálódtak a kollektiv tudatban.
A magyarázat lehet hogy ennél is egyszerűbb és csupán a modern rendszertani besorolások evidenciái, valamint a bakteriológiai ismeretek okoznak zavart az írások értelmezésben. A fogféreg egyfajta metafora is lehetett a megfeketedő fogak esetében, és ha eképpen tekintünk rá, akkor kijelenthető az is, hogy az ókorban igencsak közel álltak az igazsághoz, hiszen a szuvas fogakért valóban élőlények felelnek, még ha azok nem is a lapos-, vagy gyűrűsférgek törzsőből származó gonoszság testetöltései.
A címlapképen a fogak horrorjának pillanatát próbálta egy fogfaragó megörökíteni. A Dél-Franciaországban talált fog formájú csontfaragvány összeilleszthető, szétnyitva azonban különös gyötrelmekről mesél nekünk. A fogféreg mint ördögi démon látható az egyik félen, míg a másikon a fogféreg elleni elszánt küzdelem elevenedik meg. (Fotó: https://exarc.net/issue-2016-3/int/attack-tooth-worm)
Nehéz szavakat találni, hogy megfelelő fájdalomcsillapítások és kezelések nélkül milyen gyötrelmeken mehettek át az emberek a rossz fogaik miatt. Fel is merül egy egészen alternatívnak mondható magyarázat is. A szűnni nem akaró fájdalom ugyanis könnyen hallucinációkhoz vezethet, innen pedig már minden a fantázia dolga…
Szerencsére ma már nem kell tartani a fájdalmas beavatkozások miatt, fogászati rendelőnk fájdalommentesen garantálja a legszebb fogakat és az áraink sem démoniak. Szeretettel várjuk Önt!