Egy 2017-es tanulmány arról számol be, hogy egy, az Alzheimer-kór kezelésére kifejlesztett, de még tesztelés alatt álló gyógyszer egyik mellékhatása a fogak regenerációjának serkentése.
Egy 2017-es tanulmány arról számol be, hogy egy, az Alzheimer-kór kezelésére kifejlesztett, de még tesztelés alatt álló gyógyszer egyik mellékhatása a fogak regenerációjának serkentése.
Egész életünkben mást sem hallunk fogorvosoktól, szüleinktől és a fogápolási termékek reklámjaiból, hogy mennyire fontos vigyázni a fogaink egészségére, mert ha tönkremennek, fopótlás, fogbeültetés, vagy protézis marad, mint megoldás. Ezen a diskurzuson „ütött csorbát” a londoni King’s Collage Egyetem tanulmánya, miszerint az emberi szervezet gyógyszerekkel stimulálható arra, hogy egy elvesztett fogat újranövesszen. Fontos kiemelni, hogy a „fognövesztő képesség” csak az egyik mellékhatása egy tesztelés alatt álló, és kizárólag Alzheimer-kórban szenvedő betegek számára elérhető gyógyszernek, a Tideglusib-nak. Az említett tanulmány megpróbálja meghatározni az okokat, amiért a gyógyszer serkenti a fognövekedést, de attól még fényévek választanak el minket, hogy a hiányzó fogak pótlásának jelenleg ismert módszereit gyógyszerre cserélhessük.
Fog újranövesztés kutatásának részletei
A King’s Collage Egyetem tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy az említett Alzheimer gyógyszer, a Tideglusib stimulálja az őssejtek növekedését az egerek fogazatában. A kutatók lyukakat fúrtak a kísérleti egerek fogaiba, amikbe kollagén szivacsokat helyeztek, hogy a fogak mélyebb rétegeibe tudják eljuttatni a gyógyszert. Körülbelül négy héttel a kezelés után a károsított dentin réteg (ami közvetlenül a fogzománc alatt helyezkedik el) regenerálódott.
Az eredményekből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni…
Kísérleti egér (A kép csak illusztráció. Fotó: Tibor Janosi Mozes, Pixabay)
A tanulmány felfedezése nagyon érdekes és valószínűleg sok más kutatást fog inspirálni a témában, viszont ez még nem a „fognövesztő csodaszer” vagy a „protézis korának a vége”, ahogy azt egyes magazinok hasábjai hirdetik.
Fontos kiemelni, hogy a kísérleteket csakis egerek fogain végezték el és bizonyították be, amik ugyan bizonyos szempontból hasonlítanak az emberek fogaira, de ez még nem bizonyítja, hogy a gyógyszer hasonlóan hatna az emberekre is. Ezen kívül pedig egy hatóanyag feltalálása és az abból kifejlesztett gyógyszer engedélyezése között akár évtizedek is eltelhetnek, hiszen ez egy nagyon szigorúan ellenőrzött folyamat.
Léteznek más kutatások is ebben a témában, egy igen izgalmas kutatásról blogunkban már mi is beszámoltunk.
Kutatások ide vagy oda, mi azt alánjuk, hogy vigyázzanak továbbra is a fogaik egészségére, sőt ha lehet előzzék meg rögtön a bajt, mert a fogaink a tudomány mai állása szerint egyelőre még pótolhatatlanok!