A Dalada Maligawa, más néven a Fog Temploma a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, s a buddhisták részéről rendkívüli tiszteletnek örvend, mert hitük szerint itt őrzik Buddha egy fogát. A buddhisták számára ez rendkívüli relikvia, amely megközelítőleg 1600 éve került Sri Lanka (Lanká) szigetére.
A szerzetesek naponta fejezik ki tiszteletüket a templom belső termében. Napi háromszor tartanak szertartásokat: hajnalban, délben és este. Ennek során szerdánként jelképesen megmosdatják az ereklyét illatosított vízben és virágokban (helyi elnevezése: nanumura mangallaja). Erről a szentelt vízről úgy tartják, hogy gyógyító ereje van és szertartások végén a jelenlévők között szét szokták osztani.
Buddha fogának története a krónikák szerint
Mikor Buddha elhalálozott, s a szokás szerint tetemét elhamvasztották, de ezt a fogát az India keleti partján fekvő Kalinga királyságba vitték [a mai Orissza] a Kisztna és a Mahánadi folyók vidékére. Ekkortájt Kalinga lakói Buddha útját követték, így boldogan fogadták a szent ereklyét, és nagy tisztelettel imádatban részesítették. Vagy nyolcszáz esztendeig tartózkodott itt a fog-ereklye.
Aztán egy időben Kalinga királya hírét vette egy hatalmára törő ellenséges király készülődésének, aki a fog-ereklyét is meg akarta szerezni. A csata kimenetele kétséges volt, így Kalinga királya nem akarta veszélybe sodorni az ereklyét, nehogy elvésszen. Ezért leányát és annak férjeurát magához hívatta, rájuk bízta az ereklyét, s megegyeztek, ha a király alulmarad a csatában, meglenget majd egy vörös zászlót. Ha így fordul a sors, a fiatalok hívő zarándokok gúnyáját öltsék magukra, s menekítsék a szent ereklyét Lanká szigetére, s bízzák azt Siri Mevan királyra, aki a kalingai uralkodó jó barátja.
És a csata eldőlt: Kalinga királya alul maradt, birodalma elesett. Meglengették a vörös zászlót, így a hercegnő és hitvese zarándok gúnyát öltött, a hölgy a hajfonatába rejtette a szent fogat, s lassan Tuticorin felé indultak, majd ott hajóra szállva jutottak el Lanká szigetére.
Siri Mevan király rendkívül boldogan fogadta a gondjaira bízott szent ereklyét, az ifjú párt bőkezűen megajándékozta, s a rangjuknak megfelelő palotát biztosított nekik szállásul.
Magát az ereklyét egy nagy tisztaságú kőedényben helyezték el, s az egyik ódon épületrészben őrizték, amelyet attól fogva „A Szent Fog háza” néven illettek. Az uralkodó néhány faluból származó jövedelmét az ereklye megfelelő tiszteletére különítette el. Évente egyszer nagyszabású ünnepséget szerveztek a szent fog tiszteletére, amikor is körmenetben az állandó szentélyből az Abhay-Giri viharába vitték.
Hosszú éveken át az volt Lanká szigetén a legszentebb ereklye, Buddha evőszilkéje mellett. Amihez a fog ereklye hozzáért, az is megszentelődött, s Lanká jogos királyának csak azt tekintették, aki birtokolta a fog-ereklyét. Amikor egyik helyről a másikra vitték a szent fogat, mindig nagyszabású ünnepség kísérte az eseményt. Lanká urának ellenségei nem egyszer elrabolták vagy zsákmányul magukkal vitték a relikviát, s mindaddig gyászoltak Lanká szigetén, amíg az ereklye vissza nem került a helyére. Vagy hatszáz évvel ezelőtt az Észak-nyugati tartományban Yapahu városa volt éppen a szingaléz királyok székvárosa. A tamilok megtámadták a királyságot és sok más drágaság mellett a szent fog ereklyét is elragadták. Az uralkodó nem volt elég erős ahhoz, hogy katonai úton szerezze vissza a relikviát, ezért Indiába ment az ottani tamil uralkodóhoz, s annyira elnyerte a bizalmát, hogy az gond nélkül visszaszolgáltatta az ereklyét.
Mikor a portugálok megérkeztek Lanká szigetére, Kandy [az akkori főváros] lakói szembeszálltak velük. Kandy ura Jaffnába indult az ereklyével és más drágaságokkal megrakodva, hogy az ottani tamilok szövetségét keresse. Itt azonban nézeteltérés támadt a két fél között, s a szent fog a helybéliek kezére került. Mikor aztán a portugálok Jaffnát is elfoglalták, az ereklye is a birtokukba került.
A portugálok Goába, az ő indiai központjukba vitték a szent fog ereklyét, s mikor erről a buddhisták értesültek, minden tőlük telhetőt elkövettek, csak hogy visszaszerezzék. Az Alsó-burmai Pegu királya 50.000 font sterlingnyi pénzt, valamint a portugál kézen lévő Malacca-erőd számára folyamatos ellátmányt ajánlott föl a relikviáért cserébe. Ezt az ajánlatot a portugál alkirály boldogan elfogadta volna, lévén, hogy nagy szüksége lett volna a pénzre, ám a goai katolikus püspök hallani sem akart róla, mondván, nem támogathatja a bálványozást, s különben is bűnös dolog elfogadni a pénzt, s ennek fejében hallgatólagosan jóváhagyni a helytelen gyakorlatot. Elhatározták hát, hogy nyilvános ceremónia keretében megsemmisítik az ereklyét. A kijelölt napon összegyűlt a tömeg, és megkezdődött a rombolás. Az alkirály egy bronz mozsárba vetette a szent fogat, a püspök maga vette kezébe a törőt, és porrá zúzta az ereklyét. Az összegyűlt port aztán eleven izzó parázsra vetették, majd a parazsat és a hamvakat a folyóba dobták.
De vajon tényleg a valódi fog-ereklyét semmisítették meg? Némely buddhisták azt mondják, az csak egy majom foga volt, amit Jaffnában egy hindu templomban találtak a portugálok. Mások úgy gondolják, amikor a parazsat és a hamvakat a folyóba dobták, egy lótuszvirág kitárta kelyhét, s magába fogadta a szent hamvakat, s e lótusz kelyhében csoda folytán a hamvak újra visszaváltoztak a szent fog ereklyéjévé. A virág pedig leúszott a folyón, le egészen a tengerig, majd a tenger vizén át ismét Lankába vitte a szent kincset.
Akárhogy is, a szent fog ereklyét ma Kandyban, az egykori fővárosban, a szent fog Dalada Maligawa templomában őrzik.
A történet is bizonyítja, hogy egyetlen fog is mennyire fontos lehet 🙂
Felhasznált Irodalom
- http://www.kagylokurt.hu (L. A. Blaze: The Story of Lanka, 1921, The Christian Literature Society for India; London, Madras & Colombo, XVII. The Tooth Relic)
- Wikipedia