Tejfogakból azonosítottak egy eddig ismeretlen ősi szibériai népcsoportot
Két gyermek tejfoga egy korábban ismeretlen embercsoport létezésére derített fényt, amely a legutóbbi jégkorszakban élt ezen a vidéken.
//
Egy szülő számára a gyermeke, a gyermekei a legfontosabbak. Alábbi írásaink elsősorban szülőknek szólnak, hogy segítsünk a gyermekeket érintő fogászati problémák megelőzésében és kezelésében.
Két gyermek tejfoga egy korábban ismeretlen embercsoport létezésére derített fényt, amely a legutóbbi jégkorszakban élt ezen a vidéken.
A depurálásról már írtunk és elmagyaráztuk az eljárás lépéseit, a gyermekek fogainak depurálására azonban nem tértünk ki, ezt pótoljuk.
A szép fogsor már gyerekkorban kezdődik, így fontos hogy a gyereket idejében szakemberhez vigyük. Dr. Steinhof Péter Márton a Tv2-ben.
A fogak nemcsak egy-egy személy egészségi állapotáról, anyagi és társadalmi helyzetéről mesélhetnek. A nagy számok, mindig tágabb perspektívákat, nagyobb relációkat nyitnak meg, ilyen a gyermekek fogainak állapota és a családok anyagi helyzetének kapcsolódása is.
Augusztus 1. és szeptember 30. között minden gyerek pácienseket kísérő szülő, vagy hozzátartozó között egy-egy Lukács Fürdő jegyet sorsolunk ki ajándékba.
Egyre több a fogszabályozós gyerek, de ez nem azt jelenti, hogy egyre több a szabálytalan fogsorú gyermek. Ez annak a jele, hogy a szülők egyre nagyobb figyelmet szentelnek a gyermekeik fogainak védelmére. A fogszabályozó készülék egy germeken ma sokkal inkább a tudatos szülői gondoskodás szimbólumának is tekinthető, mint valamiféle „egészségügyi kényszernek”.
A fekete fog már nemcsak a felnőttek esetében kezd mindennapos problémává válni, hanem a gyermekeknél is. Mi az oka? Hogy kerülhető el? Cikkünkben erre adunk magyarázatot és tanácsot.
December a fokozott édességfogysztás hónapja, ami a fogak egészségére nézve kockázatosabb időszaknak mondható.
Kezelőszékünkben aranyosabbnál-aranyosabb mondatok hangoznak el kis pácienseink szájából, mi pedig gondosan gyűjtögetjük is őket.
Gyermekpácienseink eseteiből készítettünk egy válogatást, amelyben öt speciálisabb fogászati esetet ismertettünk.
Fogakra ártalmatlan sütik vannak weboldalunkon! Oldalunk böngészésével elfogadja, hogy sütik kerülnek a gépére. Adatvédelmi irányelveinket itt olvashatja el.