Elsődleges feladatunk az emberi fogak gyógyítása és ápolása, ám szakmai érdeklődésünk nem áll meg a Homo Sapiens fogászati ismereteinél. Bemutatjuk a Föld legerősebb fogaival rendelkező életformáját.
A világon eddig ismert legerősebb biológiai struktúra a közönséges csészecsiga (Patella vulgata), azon apró tengeri élőlényé, mely a kövekhez tapad és amelynek héja esernyőre emlékeztet – olvasható az MRNS oldalán, a Journal of the Royal Society Interface hasábjain megjelent kutatásra hivatkozva. A csészecsiga fog olyan kemény és szilárd, hogy megelőzi az eddigi rekordtartónak számító pókselymet is.
A csigák foga olyan foggá fejlődött, amely nap, mint nap lekaparja a kövek felszínét a csiga táplálkozása során
– kezdi a cikket a kutatás vezetője Asa Barber, a University of Portsmouth és a Quenn Mary University of London munkatársa.
Ha a fogak könnyen törnének, a csiga nem tudna élelemhez jutni és elpusztulna, ily módon az evolúció kiszelektálta a legerősebb foggal rendelkezőket a múltban”
– teszi hozzá Barber.
A fogak keménységéhez mind az alkotóelemek összetétele, mind a fogak alakja hozzájárul. Barber és kollégái, Dun Lu és Nicola Pugno további analízisnek vetették alá a fogazatot és a fogakat egyenként is oly módon, hogy ultra-kicsi mintákat vágtak ki a fogakból. Még ilyen kis mérettartományban is rendkívül ellenálló volt a fog anyaga. A későbbi vizsgálatok során a kutatók azt találták, hogy ezen csigák foga egyfajta kompozit (olyan anyag melyben kettő vagy több alkotóelem található, kimutathatóan eltérő fizikai vagy kémiai tulajdonságokkal), mely ásványi rostokból, goethitből áll, rostokat egy természetes polimer, a kitin “ragasztja” össze.
“A fogak keménységét az adja, hogy a rostok átmérője egy bizonyos méret alatt van, amely körülbelül 60 nanométer, vagyis ezerszer vékonyabb, mint az emberi hajszál”-mondja Barber.”A csigák nyelvszerű tartozékán, a radulán, sorokban ülnek a fogak. A csigák megtapadnak a köveken és „lenyalják” a kövek felszínét a radulájukkal. A csiga a kövek felületéről felmart algákat tovább sodorja a szája felé, így zajlik táplálkozása.”
Barber becslései alapján több száz sorban vannak a fogak a radulán, de még ezek a szuper erős rágók is sérülhetnek az idők folyamán, így mindig vannak helyettesítő fogak. Barber csoportja megemlíti, hogy a mérnökök a kompozitokból sok mindent állítanak elő, mint például repülő alkatrészeket, hajótesteket, Forma 1-es autókat vagy fogászati tömőanyagokat.
A Patella vulgata. Sokak számára ismerős lehet, a sziklásabb tengerpartok hullámzónájában szoktak tömegesen letelepedni (Fotó: Wikipedia)
Hogy miben segíthet a kutatás, illetve hogyan járulhat hozzá az emberiség hétköznapjaihoz az ultraerős fog felfedezése, arról az MRNS cikkében olvashat további érdekességeket.
Ha kinézetre nem is ezt az „esztétikai” irányt követjük rendelőnkben és szerencsére az emberi táplálkozási szokások sem követelnek meg szilikát-alapú fogakat, a modern technikának hála, különösen a tartósság terén már léteznek e puhatestű fogaival is versenyezni képes megoldások. Ismerje meg fogpótlásainkat és fogbeültetéssel kapcsolatos szolgáltatásainkat.
Forrás
- MRNS.HU